Dr. Hajdú Ferenc: A Haditechnikai Intézet páncélromboló rakétavető fejlesztései az 1950-es években II.
AZ RV-2 94 MM-ES RAKÉTAVETŐ ÉS PÁNCÉLROMBOLÓ RAKÉTA
A 68 mm-es páncél romboló rakétavető fejlesztési tapasztalatait felhasználva 1951 októberében a HTI parancsnoksá;ga úgy döntött, hogy saját kezdeményezésre megkezdi egy, a korábbi változatnál nagyobb kaliberű és egyben nagyobb lőtávolsággal és megsemmisítő képességgel rendelkező fegyver fejlesztését. A fejlesztés általános elvei megegyeztek a 68-as változat elveivel, vagyis olcsó, egy;szerű és könnyen sorozatgyártható fegyvert kellett konstruálniuk. Az eredeti követelményekben szereplő maximális 40 kg-os tömeget és a 700 mm-es tüzelési magasságot már a sztahanovista elvárásoknak megfelelően úgy határozták meg, hogy könnyen túlteljesíthető legyen. Tervek szerint 300 méteres lőtávolságig a legnagyobb harckocsik megsemmisítését is biztosítania kellett. Az első két prototípust két helyen, a 133. számú Állami Vállalatnál és az Optikai Kutató Intézetnél gyártották le. Egy mintapéldány ára 15 ezer forint volt. Az első prototípus tömege 20 kg-ot tett ki, és két méter hosszú csövét két darabból lehetett összeszerelni. Szállítását két kerékkel tették könnyebbé. A prototípusokat 1952. szeptember 9-én mutatták be Farkas Mihálynak, az akkori honvédelmi miniszternek. A bemutatón kifogásolták a cső szét- és összeszerelésének körülményességét, valamint a húzófogantyú anyagának és alakjának alkalmatlanságát. A következő decemberi szemlén kapott elvárások alapján készült egy új, a tömeggyártás szempontjait jobban figyelembevevő prototípus. Az 1953-as év első felében készült jelentés szerint az új eszköz készen állt a csapatpróbára. A csapatpróbára leadott eszköz tömege 23,8 kg, hossza 2060 mm volt. Hatásos lőtávolságát harckocsira 300 m-ben határozták meg.
27. ábra. A 94 mm-es páncélromboló rakétavető prototípusa
A páncélrobbantó gránát kísérletei a HTI 1952. évi terve alapján kezdődtek meg. A Lőszerosztály lövedéktest és lőpor és robbanóanyag szakosztályai január 24-ére már elkészítették a vázlatterveket. A kísérleti minta tervezését a HTI Tudományos Műszaki Tanácsa február 6-án tárgyaltameg. A vázlattervet Madarász ezredes tüzérparancsnok május 10-én hagyta jóvá. A kísérleti mintát a 133. Állami Vállalat készítette el 650 Ft-os áron. A rakéta három részből állt. A lövedékfejben található az RP-1-M gyújtó és a robbanóanyag, amely öntött pentritol. A kumulatív hatás eléréséhez a robbanóanyagot egy 1,75 mm falvastagságú, 50o nyílásszögű kúp palástján helyezték el. A hajtórés valójában egy fúvókával ellátott alumíniumcső, melyben 3 db csőlőpor található. Ezek mechanikus gyújtása után a keletkező gázok kiáramlása hajtja előre a rakétát. Az indítás során a csőlőporok egyszerre kerültek gyújtásra, és a nyugati hajtásmóddal ellentétesen nem az alsó, hanem a felső résznél indult be az égés. A fúvóka elé egy rácsszerkezetet helyeztek el. Ezzel kívánták megakadályozni, hogy egy, az égés során leváló nagyobb darab lőpor eltömítse a fúvókát, ami robbanáshoz vezethetett volna. A stabilizálást 6 darab 60 -ős osztással elhelyezett 110 mm hosszú vaslemeznek kellett volna adnia. A prototípus műszaki eredményei jelentősen eltértek a tervezettől. Egy 1952. szeptember 9-ei vizsgálat alkalmával 150 m-es lőtávolságot és 70 m/s-os sebességet sikerült elérni. Ennek hatására jelentősen csökkentették a tömeg- és hosszadatokat, de ez sem hozta meg a várt eredményeket. Jó hírnek számított, hogy a 7 kg-os tömeget 3 kg-ra, a 830 mm-es hosszt 745 mm-re sikerült csökkenteni, a rakéta sebessége azonban a tervezett 600 m/s helyett csak 165 m/s volt, és a lőtávolsága 500 m helyett alig érte el a 300 métert.
|
28. ábra. A 94 mm-es páncélromboló rakétavetőn jól látszik a pajzsba épített plexiirányzék |
29. ábra. A 94 mm-es páncélromboló rakétavető prototípusa |
Egy, az 1950-es évek elején végrehajtott kísérlet során baleset történt. A Táborfalvai Lőkísérleti Állomáson kb. 100 m-es távolságból szórásképlövészetet hajtottak végre. A gyújtó működése, valamint a becsapódás megfigyelésére az inert robbanófejbe feketelőport tettek. Az irányzást végrehajtó Vinkler Mihály egy lövészgödörben foglalta el a helyét. Mivel a vető indítószerkezete még nem készült el, az indításokat gyújtógéppel végezték. A kísérleten többek között részt vett Sárdy Tibor alezredes, HTI-parancsnok és több mérnök katona között Czapek Béla hadnagy is, aki a vizsgált 94 mm-es rakétagránát gyújtóját fejlesztette.
Néhány sikeres indítás és találat után a következő indítás pillanatában robbanás történt, és a füstfelhőből csak az látszott, hogy Vinkler főhadnagy eltűnt a gödör aljában. Kezdetben a gyújtó hibás működését valószínűsítették. A megtalált rakéta azonban gyorsan bizonyította, hogy a rakéta hajtóháza nyílt ki, és ez okozta a robbanást. Vinkler főhadnagy súlyosan megsérült. Több ujját csonkolta a robbanás, és néhány repeszt is kapott. A baleset a hajtóház anyagával történő kísérletezés miatt történt. A vékony falú rakéta stabilan repült, de a csőrobbanás veszélye nagy volt. A vastag falú rakéta jól bírta a gáznyomást, de farnehézzé válva röppályája instabil volt. Megfeszített munka folyt. A napközben elkészült terveket este kivitték a 133. Állami Vállalat Nagy Lajos király úti üzemébe, ahol éjjel elkészítették a kísérleti mintákat. Reggel az elkészült darabokkal indultak Táborfalvára végrehajtani a következő kísérletet. Mivel 1953-ra a nagy tapasztalatokkal bíró „horthysta" katonatiszteket már eltávolították a HTI-ből, a fiatal fejlesztők csak saját vizsgálati eredményeikre és kudarcaikra támaszkodhattak. Alapprobléma volt az elméleti megalapozottság és a tudományos ismeretek hiánya. A HTl-nek nem volt képzett ballisztikusa, matematikusa, aerodinamikusa, gázdinamikai szakembere, és szélcsatorna-kísérleteket sem végeztek.
|
30. ábra. A 68 mm-es páncélromboló rakétavető hordhelyzetben, háton |
31. ábra. Fekvő tüzelési helyzet |
Az eredmények elmaradása aktiválta az egyébként sem passzív elhárítást. A régi tisztek eltávolítása után a fiatal káderek között is elkezdték keresni a szabotőröket. Egy 68 mm-es rakétával végrehajtott lövészeten részt vett Farkas Mihály is. Az irányzó Csontos András, a lőszeres Czapek Béla volt. Az indítás előtt az elhárító tiszt a cső mögé guggolt, hogy ellenőrizni tudja, hogy az irányzását megfelelően végzik-e. A lövészetvezető megkérte, hogy menjen onnan, mert a csőből több méterre kicsapó gázsugár el fogja fújni, a lövészgödörben adtak neki helyet. A második indításnál már a gödör alján kuporgott - egy rakéta indítása 5 cm-re a fejünktől pszichésen megterhelő tud lenni.
Az 1954-es munkatervben még szerepelt a páncélelhárítás 68 és 94 mm-es rakétavetőkkel történő megoldása, a felmerült hiányosságok kiküszöbölése. A 94 mm-es rakétának felmerült egy repesz hatású fejjel történő fejlesztése is. Az 1955-ös tervekben és az azt követő tervjelentésekben ilyen fejlesztési témák már nem szerepeltek. A HTI-ben jellemző volt, hogy a fejlesztések elméleti szinten akkor is tovább folytak, amikor erre már hivatalos költségkeret nem állt rendelkezésre. Erre jó bizonyíték lehet egy 1962-es rajz, ahol a 68-mm-es rakéta továbbfejlesztése látható. A fejlesztések leállításának magyarázatára a jelentésekben nem lelhető fel összegzett indok.
22-23. ábra. Az 1952-es bemutatóra készült páncélromboló rakétavető prototípusok 68 mm-es (balra), 94 mm-es (jobbra) változata
24. ábra. A 68 mm-es rakétagránát metszete
Visszaemlékezések alapján a gránátvetőkkel, a gyújtókkal és a kumulatív robbanótöltettel különösebb műszaki problémák nem merültek fel. A rakéták, különösen a 94 mm-es változat azonban soha nem volt megbízható. Gond volt a hajtóház anyagával. Zárványok és repedések miatt több esetben is történt meghibásodás. A hibák korai kiszűrésére vásároltak egy mágneses repedésvizsgáló berendezést. Előfordult kifújás a hajtóház oldalán, néha kinyílt a hajtóház, vagy más esetben nem a fúvókán, hanem a fúvóka melletti csavarrögzítésnél jött ki a gáz. Gondok voltak a hajtóanyagul szolgáló lőporrudak égésének folyamatosságával is. A szakaszos égés miatt nem volt állandó a gáznyomás a fúvókán. Egy minisztériumnak címzett jelentésben ezt írták: "A fafejű rakéta dadogott, majd levitte a villanyoszlop tetejét." A fafejű rakétán egy robbanótöltet nélküli vizsgálati példányt értettek. A dadogás, a hajtást végző lőporrudak elégtelen, szakaszos égését jelentette, mely során az is előfordulhatott, hogy a repülés során a rakéta leesett, majd az égés újra erőre kapott, és a rakéta más irányban repült tovább.
Gondolható, hogy a műszaki szleng használata milyen reakciót váltott ki a HM felső vezetésének köreiben. Nem sikerült megoldani, hogy a lőpor még a vetőcsőben kiégjen. A repülés közbeni hajtás rontotta a rakéta stabilitását. A rakéták fő fejlesztője, Vinkler Mihály hadnagy frissen végzett diplomás gépészmérnök volt. A rakéta repülés közbeni stabilitását olyan, aerodinamikailag nem tervezett lemezekkel kívánták megoldani, melyeket ponthegesztéssel rögzítettek a hajtóház oldalához. Természetesen e körülmények tovább rontották a rakéta találati pontosságát. A fejlesztés elakadásának azonban más okai is voltak. A szovjet katonai tanácsadók nem támogatták, sőt, ahol lehetett gáncsolták azokat a hazai fejlesztéseket, ahol a Szovjetuniónak voltak feleslegei a termelésben, így került sor inkább az akkor a Szovjetunióban már meglévő RPG-2-esek, illetve egy Csehszlovákiában szovjet licenc alapján gyártott hátrasiklás nélküli páncéltörő löveg beszerzésére, importjára. Arra, hogy a HTI megbízást kapott volna, vagy önállóan kezdeményezte volna a fegyvernek a szovjet szabvány vagy ellátási rendszerbe történő illesztését, nem maradt adat. Az biztos, hogy a 68 és 94 mm-es rakéták nem egyeztek a szovjet elképzelésekkel.
Az 1954-es tervekben még a páncélelhárítás a légvédelem után a második kiemelt helyen szerepelt, és ebben a páncéltörő rakétafegyverek vezették a rangsort. A második és harmadik helyen már megjelent a hátrasiklás nélküli löveg, valamint a 85 mm-es páncéltörő löveg fejlesztésének témája, majd 1955-től a rakéta páncélromboló gránátok fejlesztése eltűnt a HTI hivatalos fejlesztési terveiből. A HTI szintjén a mérnökök gondolataiban még a hatvanas években is élt a fejlesztési téma. Rajzok készültek a rakétamódosítás elképzeléseiről, sőt egy 90 mm-es változatról is. A fejlesztés leállításával először megszűntek a gyakorlati tapasztalatok megszerzésének lehetőségei, majd a tudás birtokában lévő fejlesztő hadmérnökök kiöregedésével lassan elfogytak a rakétahajtású fegyverek fejlesztésének elméleti ismeretei is. A hálátlan utókor nem archiválta sem az elkészült prototípusokat, sem a fejlesztés során készült terveket és vizsgálati eredményeket. Összefoglaló tanulmány sem készült. Nyílt publikáció szóba sem jöhetett, de titkos, a későbbiek során felhasználható, a tudományos eredményeket és kudarcokat felvonultató, az utókor számára használható okmány sem készült, így nincs lehetőség sem a fejlesztés tárgyi emlékeinek múzeumi bemutatására, sem arra, hogy hasonló kutatási téma indításánál saját korábbi eredményeinkre alapozhassunk.
(Az ábrák számozása az eredeti cikkben található számozással egyezik. A cikk két részletben jelent meg a 2010/5. és 2010/6. számban, a felhasznált képek itteni elhelyezése a eltér a nyomtatott cikkben való elhelyezéstől.)
Felhasznált irodalom
- Czapek Béla visszaemlékezései (kéziratban)
- A Magyar Néphadsereg Haditechnikai Intézetének 1951., 1952., 1953. és 1954. évi munkaterve és tervjelentése
- A Haditechnikai Intézet 1952. évi bemutatója Táborfalván (összefoglaló jelentés)
Oldal fejlesztése
A HTI történetét feldolgozó oldalunkat folyamatosan bővítjük, pontosítjuk. Az egykori munkatársak, kollégák névsora ezzel együtt folyamatosan bővül. Aki nem találja a nevét közöttük, attól türelmet kérünk előbb-utóbb, mindenki sorra kerül, akiről tudjuk, hogy az Intézetben dolgozott. Akitől e-mailban szakmai életrajzot kapunk, az soron kívül felkerül.
Várjuk azok jelentkezését, akiknek a birtokában igazolhatóan a HTI-hez kapcsolódó tárgy vagy erről fénykép van. Szeretnénk egy virtuális kiállítást is létrehozni ezekből a képekből.
E-mail: kapcsolat [kukac] haditechnikaiintezet.hu
FIGYELEM: a Haditechnika magazinnal kapcsolatban - előfizetés, régi példányok elérhetősége stb - a Zrínyi Kiadó, mint a folyóirat kiadója az illetékes. Ezekben a kérdésekben a kiadót keressék közvetlenül.
